Magyarnak lenni: nem a szó,
a név, az ősök, az élet...
magyarrá csak a szív tesz és a lélek!"
"-Mi hát a boldogság,jóságos Úristen?
-Fiam,mindenkinek az,amije nincsen."
/Gárdonyi Géza:Mi a Boldogság?/
"Köszönöm Istenem szép magyar hazámat,
Erdőt, mezőt, hegyet, napsugaras tájat.
Ahol megszülettem, ahol gyermek lettem,
Ahol csillagok ragyognak felettem.
Amen"
A képre kattintva olvasható
könyvem: PDF
Rádiók
|
|
|
Szeretettel köszöntöm az Édesanyákat és Nagymamákat!
"Adhat Isten néked gazdagságot,rubintokat és gyémántot,márvány palotát,
adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer, csak egyet nem adhat kétszer,
ÉDES JÓ ANYÁT..."
A pps lejátszásához kattints a képre!
"Anyámnak nem gyújtottam gyertyát.
A fényt nem lehet megvilágítani."
(Szabó Magda)
Azokért is mondjunk el egy imát, akik nem lehetnek már itt.
"Ma már tudom...
Anya egyetlen egy adatik.
Talán iszik, ver, szóval s tettel tipor, megalázón elhajít.
Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük, ki életet adott.
Míg mellettünk van, nem tudjuk, milyen, ha már nincs....
De talán változtathatunk...
Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább?
Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket, gyógyítani, ápolni.
Hisz Ő is ember... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény.
Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?!
Gyermekként, ha elestél... fel ki segített?
Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett.
Lehet most rajtad a sor...
Állj elibe! Mondd, hogy anyám, szeretlek! Én örködöm feletted."
Somogyi Barnabás: Tartozás
Valakinek én sokat érek,
Valaki bennem többet lát,
Mélyebbre lát az embereknél
S bennem találja meg magát.
Az édesanyám örömének
Én vagyok a felezője;
Emésztő, titkos bánatomnak
Ő az első felfedője.
Tudom: kihullott könnyeinek
Sós cseppjeit én okozom;
Szeretném azért megszámlálni,
Hogy tudjam, mivel tartozom.
Hálaadás
(Dsida Jenő)
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
Még több vers: itt
|
|
|
|
Túrmezei Erzsébet
Hiába vár
Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott, aki eddig hazavárt.
Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között,
Óh, hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem,
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült mellettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!
Azután egyszer Ő is útra kelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...
Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!
S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.
Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat,
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.