„�regany�m, Vasas �va haldoklott. �ten vett�k k�r�l a hal�los �gy�t: ap�m, aki 14 �ves volt, M�ri n�ni, aki 11, J�ska b�ty�m, aki 9, Julcsa n�n�m, aki 7, �s v�g�l S�ndor b�ty�m, akit M�ri n�n�m fogott az �l�ben, mert akkora volt csak, hogy m�g j�rni sem tudott.

�regap�m nem volt jelen. P�r perccel el�bb ugyanis �rte �zentek az uras�gt�l, hogy menjen azonnal, mert az egyik teh�n borjazni k�sz�l. �regap�mnak teh�t mennie kellett, mert �gy parancsolta a k�teless�g. F�jt ugyan a sz�ve, hogy ott kell hagynia �regany�mat a rettenetes f�jdalm�val, de abban b�zott, hogy a borj� hamarosan vil�gra j�n, s akkor futhat vissza �regany�mhoz. Jaj, dehogy gondolt arra, hogy mire visszat�r, akkorra �regany�m lelke az �gbe sz�ll!”

„…Mindenki hangosan s�rt teh�t akkor m�r, egyed�l ap�m maradt tov�bbra is csendben. Csak �ll, s n�zte, figyelte a kezet.

Figyelte hogy mit m�vel.

�s az a k�z most fel�je indult. M�g feh�rebb� �s vil�g�t�bb� v�lt, �gy imbolygott ap�m arca fel�, mint a gyertyal�ng.

Ap�m mintha megsz�d�lt volna. Mintha elk�pr�ztatta volna szemeit a k�zb�l kiz�dul� f�ny. Kem�nys�ge megt�r�tt hirtelen, s r�bukott arc�val a k�zre.

�s akkor �regany�m v�gigcir�gatott ap�m arc�n is. K�zben pedig azt mondta:

– Szeress�tek egym�st Ferk�!”

�s megismerj�k a csal�d t�bbi tagjait is, �regeket �s fiatalokat, j�kat �s nagyon j�kat, meg zs�rt�l�d�ket is.

„– Zsuzs�nna n�n�mnek �ppen k�t h�t m�lva jutott esz�be, hogy eln�zzen ap�m�k fel�. M�g k�v�l volt a kertajt�n, m�r kiab�lni kezdett:

– J�zsi, Julcsa! N�zz�tek csak, mit hoztam nektek!

J�zsi b�ty�m f�t hordott a konyh�ba, Julcsa n�n�m pedig S�ndor b�ty�m b�lcs�j�t ringatta a g�dorban. J�zsi b�ty�m lebor�totta �l�b�l a has�bf�t, s Julcsa n�n�m fak�pn�l hagyta a b�lcs�t: �sz n�lk�l futottak Zsuzs�nna n�n�m fel�. Zsuzs�nna ekkorra bel�pett az udvarra, sz�tnyitotta k�t�ny�t, s olyan arccal, mintha azt tudn�, hogy ebben a pillanatban az �g �sszes angyali sz�jt�tva figyelnek r�, el�hal�szott az �l�b�l egy fazekat.

– Mit gondoltok, mi van benne? – k�rdezte, s egyel�re a f�l vil�g�rt sem emelte volna fel a faz�k fed�j�t. A k�t gyerek �gaskodott.

– Mutissa m�r! – sop�nkodott Julcsa n�n�m.

Zsuzs�nna m�g mindig nem vette le a fed�t.

– Milyen �hesek szeg�nyek – mondta – , biztosan nem ettek az�ta, mi�ta szeg�ny anyjuk meghalt. Ekkorra azonban J�zsi b�ty�mnak siker�lt megragadnia a faz�k f�l�t, �s olyan er�sen belekapaszkodott, hogy Zsuzs�nna v�gre j�nak l�tta levenni a fed�t.

– N�zz�tek csak!

A faz�kban dar�s m�csik volt.

… J�zsi b�ty�m, ahogy megpillantotta a dar�s m�csikot, f�lreh�zta a sz�j�t �s azt mondta:

– Nem k�ll.

– Mer min�lunk jobb lesz.

– Mif�le jobb?

– T�r�s m�csik!”

Zsuzs�nn�t majd k�s�bb jobban megismerj�k, nem a m�csikos oldal�r�l, hanem n�mi rosszindulat�r�l. De ezt sem b�nt�an �rja le a szerz�, hanem �gy, ahogyan volt az �letben, s ahogy Zsuzs�nna kevergette az �let dolgait a fiatalok k�r�l. De olvassuk tov�bb a k�nyvet, s n�zz�nk sz�jjel a t�jon.

„Sokszor megt�rt�nt az is, hogy est�nk�nt sz�les, lapos tutajok ereszkedtek le a Dun�n. T�z �gett rajtuk, s a t�z f�nye bocskoros, hossz�, feh�ringes alakokat vil�g�tott meg a tutajokon. Megt�rt�nt, hogy az alakok valamelyike t�rogat�zott is. Ap�m tudta r�luk, hogy t�tok, s a V�gr�l toppantak le tutajukkal a Dun�ra, azt azonban sehogy sem �rtette, hogy t�t l�t�kre m�rt �ppen t�rogat�znak.

– A t�tok ink�bb dud�lni szoktak – mondta egyszer �regap�m.

– Az igaz, felelte �regap�m, de az�rt sokan megtanult�k a t�rogat�z�st is, amikor kurucok voltak R�k�czi fejedelem alatt.

– H�t a t�tok is kuruckodtak?

– De m�g mennyire!

…Mit mond vajon R�k�czi fejedelem? Jaj mit mond? Mit mondhat azoknak a kacag�nyos magyar meg t�t kurucfiaknak? Uram Istenem, hadd halljam m�r. S ap�m sz�ve elakadt a dobog�sban, mert R�k�czi fejedelem azt mondja: – szeress�tek egym�st!

Ap�m csak �ll, �ll, n�z a messzes�gbe. A tutajok az�ta Csenke alatt j�rnak, a t�rogat� is elhalt. Csak a Duna csobog ap�m el�tt, s a sz�l f�j, meg a szigetben jajgat a f�lem�le. Azt�n a Gerecse orm�ra felkapaszkodik a hold, ez�sthidat ver �ltal a Dun�n, az ez�sth�don egy vadkacsa k�zeledik a z�tony fel�, a sz�lben cseresznyeillat cs�kol neki ap�m arc�nak, de ap�m m�g mindig csak �ll, m�g mindig nem tud szabadulni a d�bbenett�l, mert R�k�czi fejedelem szavaiban �desanyja, vagyis Istenben boldogult �regany�m, Vasas �va utols� szavait v�lte felismerni.”

�lt a faluban egy Zajos Mih�ly nev� liszt- �s f�szerkeresked�. Azt�n volt neki hengermalma is. Az emberek csak suttogtak arr�l, hogy Zajos Mih�lynak honnan lett az a tengernyi vagyona? M�g azt is kital�lt�k egyesek, hogy lopta tal�n. Dehogy lopta, munk�val szerezte. Zajos Mih�lynak volt egy kisfia. A gyerek �gyetlen volt, kicsit nyomor�kocska. � lett a bar�tja Neh�z Ferencnek, a t�rt�net f�szerepl�j�nek. A nyomor�k kisfi� meg Ferke egy�tt ladikoztak a Dun�n.

„A b�cs�z� nap az alm�si hegyek tetej�n �lt, s utols� sugaraival cs�kolta v�gig a csendes Dun�t. A halak felj�ttek a v�z sz�n�re, balindok �s potyk�k vih�ncoltak a ladik k�r�l, s �ppen csak fel nem sz�ltak a ladikba, hogy kapj�l a markodba Ferk�! De Ferk�, m�rmint ap�m nem kapott a mark�ba egyet sem. A vil�g�rt sem zavarta volna meg a halakat, csak n�zte �ket igaz gy�ny�r�s�ggel, s v�tetlen nagy szeretettel a sz�v�ben. K�zben a nap lebukott a hegyek m�g�, s b�borsz�nbe �lt�z�tt a vid�k. �m ez a sz�ps�g csak r�vid ideig tartott, mert �j t�madt helyette a s�tt�i hegyek fel�l. Innen ugyanis a hold r�gtatott fel az �gre, csorg� ez�st�t �nt�tt a b�bor gy�ny�r�s�gbe. A ballindok �s a potyk�k v�gan dugt�k ki fej�ket a v�zb�l, n�melyik�k magasra ugrott a leveg�be, s mire a Dun�ba visszaesett, sz�nez�stt� v�ltozott. S ebbe a sz�nez�st vil�gba csend�lt bele az esti harangsz� Dunamocs fel�l, ugyancsak sz�nez�st�sen, �s olyan kedvess�ggel, hogy meghat�dva zend�lt meg bel� a l�lek is. Sz�pek voltak ezek a ladik�z�sok. H�t m�g amikor az est�ben besz�lgetni kezdtek! P�ld�ul �gy:

– Te Miska, benn�nket igen szeret a j� Isten.

– Mi�rt?

– Mert ide teremtett a Duna mell�.

– Igazad van.”

A k�nyvb�l el�nk toppan egy szemreval�, sz�p l�ny.

„T�th Lidi k�l�n�sen ugr�ltatta szem�t az ap�mon. Sz�p, begyes le�nyz� volt, pirosak voltak az orc�i, s szemei ugr�ltat�sa mellett m�g azzal a tehets�ggel is rendelkezett, hogy a derek�t �gy tudta risz�lni, a leg�nyek tekintete szinte k�pr�zott bele. Ezt a k�pr�ztat�st az�ta, hogy az ap�m az egyik farsangi b�lon h�romszor t�ncba vitte, els�sorban ap�mnak sz�nta T�th Lidi, s nem mondom, ap�m tekintete szint�n megk�pr�zott egyszer, k�tszer, amikor a huncutul perg� szokny�kat megl�tta, azonban enn�l t�bb nem t�rt�nt vele.”

A t�nc ut�n a Ferke aj�nd�kot vett a b�gy�s T�th Lidinek.

„Ez az aj�nd�k azonban csak f�z�kan�l volt, �r�sos f�z�kan�l, amelyiken ez �llt:

»Fuss haza, le�g a r�nt�s!«

Olyasmire p�ld�ul, hogy m�zeskal�cs sz�vet vegyen T�th Lidinek b�cs�fi�ul, nem volt hajland� az ap�m. Mert azokon a m�zeskal�cs sz�veken ilyen �r�s szokott �llni:

»Sz�v k�ldi sz�vnek sz�vesen.«”

Dunamocs h�res embere volt Lakatos �d�m. Sz�mtalan orsz�gban csatangolt, tem�ntelen tekn�s cig�ny vallotta t�rv�nyes fej�nek. Valami vajdaf�le volt. K�t rendk�v�l fontos tulajdons�ggal b�rt: t�len-ny�ron mez�tl�b j�rt, a Duna jeg�n is mez�tl�b ment �t; �s sz�ntelen�l bag�zott, r�gta a doh�nyt, hol a jobb, hol a bal oldali h�ts� fog�ra. �s megkereste Ferk�t, Neh�z Ferencnek, a k�nyv szerz�j�nek az apj�t, hogy j�jj�n el esk�v�re v�f�lynek. Na de a t�rt�net �gy kezd�d�tt:

„Ami azt illeti, Lakatos �d�m nem volt �ppen akkori gyerek. Ez �gy der�lt ki r�la, hogy egyik d�lut�non be�ll�tott a katolikus par�ki�ra, �s azt mondta a pl�b�nos �rnak:

– Keresztlev�l�r gy�ttem szentaty�m.

– Milyen okb�l? – k�rdezte a pl�b�nos �r.

– F�rhez szeretn�m adni a l�nyomat, a Kl�rist.

– Sz�val Kl�ris keresztlevele k�ne?

– Az�, meg az onok�m� is.

– Azt hogy h�vj�k?

– Panninak.

– Neki mire kell a keresztlev�l?

– Neki is arra, hogy f�rhe mehessen.

– Egyszerre akarnak f�rjhez menni?

– Nem csak �k, kezics�kolom.

– H�t m�g ki?

– A d�dunok�m is, a S�ri.

A pl�b�nos �r erre indulatra gerjedt:

– Hallja Lakatos! Engem azt�n bolondd� ne tegyen.

– Isten �rizz!

– Mag�nak d�dunok�ja is akkora van, hogy f�rjhez mehetne?

– Ippen id�be.

– Hogy �rtsem ezt, ippen id�ben?

– �gy kezics�kolom, hogy ha m�g most se menne f�rhe a S�ri, h�t akko m�n biztosan a k�rhozatba jutna.

– Mi�rt?

– Mert egy tervintelen gyerek m�r �gyis van neki.

– A d�dunok�j�nak?

– Annak kezics�kolom.

H�t erre a pl�b�nos �r csak s�hajtott, egyebet tenni nem tudott, m�g azt�n nagy nehezen mag�hoz t�rt, ezt mondta:

– Most azt�n menjen Lakatos, t�st�nt takarodj�k err�l a szent helyr�l!

– H�t nem adja ki a keresztleveleket szentaty�m? – ijedt meg a cig�ny.

– Ilyen gyal�zatos hazug embernek nem.

Lakatos �d�m erre a sz�ra megvillantotta a szem�t, kih�zta mag�t peckesre, mez�telen jobbik l�b�t el�recsapta, csak �gy csattant bele a szent hely padl�ja, ugyanakkor a bag�t a nyelv�nek egy hal�los biztos mozdulat�val �tbillentette jobbik z�pfog�r�l a ballikra. Ezek ut�n pedig �gy sz�lt:

– Hogy �n hazug vagyok? Ilyet azt�n ne mondjon szentaty�m, mert baj lesz.

– Baj? – meredt r� a pl�b�nos �r.

– Igenis hogy baj! Mer �n az Isten sz�g�j�nak m�g sosem hazudtam.

A pl�b�nos �r meglep�d�tt erre az �n�rzetes hangra, egy darabig csak b�multa Lakatos �d�mot, v�gre eg�sz szel�d hangon megk�rdezte:

– Mondja lakatos, mikor sz�letett maga?

– Arra nem eml�kszem, hogy miko sz�lettem, de aztat biztosan tudom, hogy az idei arat�skor bet�t�ttem a 107. esztend�t.”

A pl�b�nos el�vette az anyak�nyvet, �s meg�llap�totta, hogy Lakatos val�ban nem hazudott. Ebbe az anyak�nyvbe pedig csak azokat a gyerekeket jegyezt�k be, akiket a szent keresztv�z al� tartottak az istenf�l� sz�l�k.

V�g�l is Neh�z Ferk� elment a cig�nyl�nyok illetve asszonyok esk�v�j�re, de akkor t�rt�nt meg az �jabb baj, mert Ferk� el� oda�llt egy sz�ps�ges cig�nyl�ny. Neki is �gy tetszett a Ferk�, mint a T�th Lidinek.

„A cig�nyl�ny el�llta az utat ap�m el�tt, s csak risz�lta a derek�t, �s egyre kacagott ap�mra. Ap�m tov�bb akart indulni, de a cig�nyl�ny megint el�be ugrott.

– Mit akarsz? – k�rdezte ap�m.

– El akarlak venni att�l a m�sikt�l – mondta ekkor a cig�nyl�ny. R�zsi m�r mellette volt eg�szen, megragadta a karj�t, azt�n a nyak�t �lelte. K�zben pedig ezt suttogta forr�n, mint a t�z:

– Szeress engem!

– �n t�ged?

– Engem.

– Azt mondtad, hogy takaros vagyok.

– Nem az�rt mondtam.

– N�zd a hajam milyen hossz�. Ezerj�f� van benne.

– L�tom.

– �s a k�pem se utols�.

– Fekete.

– Piros-fekete �s hamvas. Ak�rcsak az �szibarack.

�s csakugyan nem ment, hi�ba tasz�totta ap�m, �gy kapaszkodott bele a nyak�ba, hogy sehogy se b�rt vele, �s �rezte, hogy a cig�nyl�ny sz�ja, az a t�zes forr� lehelet� sz�ja egyre k�zeledik a sz�ja fel�.

– Edd meg az �szibarackot – lihegte a cig�nyl�ny, edd meg, neked adom.

De R�zsi, a cig�nyl�ny �ppen �gy j�rt, mint T�th Lidi. Ferk�nak nem kellett. A cig�nyl�nyt meg megb�ntett�k cig�ny szok�s szerint. Mivel h�tlen lett cig�nyaihoz, kopaszra ny�rt�k.”

Hirtelen �tker�l�nk a t�rt�net�nk m�sik hely�re, Oslira. Neh�z Ferk� k�s�bbi feles�g�nek sz�l�faluj�ba.  A kicsi �gnes Dunamocson R�dly Gyula nagys�gos �r k�t kisfi�t pesztr�lta. Ide ker�lt „csel�dnek”. �gi itt ismerkedett meg az id�sebb testv�rrel, Irmik�vel. A kis csel�dl�ny �s Irmike bar�ts�gba ker�ltek. Elj�tt az arat�s ideje, melyet az arat��nneps�g z�rt le. Manaps�g ilyen �nnepek sehol nincsenek.

„A birtok k�zep�n fekv� Szent J�nos majorb�l gyalog j�tt be a csel�ds�g a kast�ly udvar�ba. Legel�l a kasz�s leg�nyek haladtak, gaty�ban �s b�zavir�gos kalappal a fej�k�n. Ut�nuk a marokszed� l�nyok k�vetkeztek sarl�val �s cs�peletlen b�zakal�sszal a kez�kben, de �k se �gy, mintha most �rkeztek volna az arat�sb�l, hanem szint�n �nnepl�ben, tarka szokny�ban, tiszta p�ntlik�val a hajukban. M�g�tt�k egy kacki�s, piroskend�s menyecske ballagott, s r�zs�sra s�lt, k�v�r cip�kenyeret vitt a kez�ben. A menyecske k�r�l mez�tl�bas csel�dgyerekek szapor�zt�k a l�p�st, bicsk�kat villogtattak a cip�keny�r fel�, s fent�k a fogukat a l�gy feh�r falatra. Itt azt�n a menet megszakadt, majd mintegy t�z l�p�snyi t�vols�gra teljesen egyed�l G�d�r J�zsef, az arat�gazda s�t�lt hetyk�n f�lrecsapott kalappal a fej�n, kez�ben pedig egy akkora  bokr�t�s bottal, mint egy m�jusfa. A bokr�ta b�zakal�szb�l, b�zavir�gb�l,  margar�t�b�l, meg piros pipacsb�l �llt. G�d�r J�zsef ut�n megint t�z l�p�s t�vols�g k�vetkezett, azt�n pedig hossz� sorban h�rmas�val, a meglett csel�demberek, majd a csel�dasszonyok. Mind-mind �nnepl�ben, s a menetet Kov�cs Karcsi �s zenekara z�rta be de �gy, hogy a cimbalmos szam�rkord�n �lt, s ott leste, hogy Kov�cs Karcsi mikor int a von�j�val, ami azt fogja jelenteni, hogy a n�ta pedig kezd�dik.”

„Nepomuki Szent J�nos k�szobra, felvir�gozva �llott m�r az olt�r a szobor el�tt. Ap�m is ott �llt az egyik ak�cfa alatt, b�r nem �rtett a mis�b�l semmit, csak az �neket. Sose vett r�szt katolikus mis�n, hiszen reform�tus volt. Most azonban, ha nem akart volna is, r�szt kellett vennie.

A sokas�g t�rdre bukott. Ez a piroskend�s menyecske maradt �llva. Aki a r�zs�sra s�lt, friss cip�t tartotta. �s a pl�b�nos �r most a menyecsk�hez l�pett. Keresztet vetett a cip�ra. Azt�n az egyik kisfi� kez�b�l kivette a bicsk�t, fogta a kenyeret, �s megszegte. T�bb apr� kar�jt v�gott a l�gy feh�r keny�rb�l, majd magasra emelte azokat, s fennhangon azt mondta: Krisztus szent test�t l�ss�tok az �j keny�rben! � adta nektek, �ldass�k �rte!

– �ldass�k! – ism�telte a sokas�g.

– Benne rejlik az er� – folytatta a pl�b�nos �r – , �s benne rejlik az �let. Vegy�tek teh�t el�sz�r azok, akik most indulnak az �letbe, hogy meger�s�djenek az �ton. S a t�rdel� sokas�g most felemelte a fej�t, minden szem – k�z�tt�k sok k�nnyes – az olt�r fel� fordult. Az olt�r el� pedig most odasorakoztak a kicsi, mez�tl�bas csel�dgyerekek. S any�m is megmozdult, fel�llt, odal�pett az urak mell�, k�zen fogta S�ndorka meg Zolika ifiurakat, s odavezette �ket is a pl�b�nos �r el�. �s a pl�b�nos �r egy-egy kar�j kenyeret nyomott a gyerekek kez�be, a csel�dgyermekek�be is, meg az �ri gyerekek�be is. Ap�m elakadt sz�vver�ssel �llt a fa alatt, �s ebben a pillanatban tal�lkozott tekintete any�m�val, aki visszaindult az olt�rt�l a hely�re. Ap�m t�rde megcsuklott. S t�rdre esett reform�tus l�t�re.”

A t�rt�net lassan v�get �r. Neh�z Ferk� n�mi bonyodalmak ut�n tiszta sz�vvel �s nagy szerelemmel feles�g�l vette az Oslib�l j�tt l�nyt, ott Dunamocson. Hogy ez hogyan t�rt�nt, ezt le nem �rom, mert ezt a k�nyvb�l kell elolvasni, olyan sz�p.

Sz�p k�nyv, a tanuls�g sokf�le, de mindenf�lek�ppen egy: olyan j� dolog lenne j�nak lenni.

(Neh�z Ferenc: Ez�stk�nny, Kr�ter Kiad�, 2010.)