El�k�p

�lmok, �s �lmodoz�sok h�v�s �rnya
vitatkozik a sz�l fuvallat�val.
Zsong�sa sz�d�t�n csapkodja arcom,
f�lembe z�g�n morajlik.

Csendes�ts, ki felkent�l harag ellen�ben.
Szor�tsd gyepl�met magadhoz,
hogy szilaj �gaskod�som megt�rj�n
b�k�t� �lel�sedben.

Feln�ni l�tt�l Te engem, k�tked�semben,
k�ts�gekkel �s ellen�rvekkel,
�ldozva �ldozatra t�rni, mind hi�ba,
v�g�l beleolvadni keresztf�ba.

Magam �csoltam, sebzetten, harson�kkal,
ritmus�t t�ncoltam a d�lib�bbal
mit festettem m�helyem ablak�ra,
k�cosan, zil�ltan.
Ha k�s�n is, de verg�dve megtal�ltam,
k�rjeimbe elbukva, mez�telen l�bbal,
eseng�n k�rve kitart� im�ban:
engem is vigy�l fel a golgot�ra.

Elit�lve
(I. �llom�s)

A t�meg j�n, az Isten fegyvere,
hogy a hatalom is szolg�l�ja legyen.
M�r kihirdettetett: meg kell t�rt�nnie!
Mert b�neib�l szabadulni mag�t�l, nem mer,
hitv�ny csal� mind, g�ggel felesel.

Vagy – �rdemtelen, mert hangos sz�ra felel,
tudatlan f�jja, mit hallani akar a t�meg.
Birka m�dj�ra b�get, �s legel,
mag�nak �ldozatot k�vetel;
de Isten rendel�se ez.

M�g v�g�l, l�ba el� nem hever,
ott a tr�non �l� hatalom�hes k�vet
ki foly�s�t engedi a t�rt�nelemnek,
hogy a gy�l�letnek nem mond ellen:
'Ti�tek ez, lelj�tek benne kedveteket'.

Ott �ll, Istens�g�ben is engedelmesen,
az olajf�k hegy�n m�r mindent elrendezett.
A t�megen t�l, l�tva a mindeneket,
b�n�knek �rj�t, mi t�r ellene:
'Aty�mhoz a szenved�sek �tj�n elmegyek'.

� az, ki tan�s�got tenni �rkezett,
s hogy teljes�tse, elnyom minden igyekezetet,
mi emberi volt�ban sz�v�ben felesel.
Azt is, hogy arc�ba vetik, hogy kir�ly leszen,
s hogy Isten orsz�g�t most teremti meg.

B�n�k terhe alatt
(II. �llom�s)

Prib�kek hangos gy�lekezete,
v�ll�ra veti a s�lyos terhet,
mit g�nyukkal megt�zdelnek;
ott vagyok benn�k, rejtekemben,
mit k�r�rvend� mosollyal megtettem.

K�tr�t g�rnyedt, a teher majd fell�kte,
tekintete az �tba bele s�pped,
csak hallom�sa j�r k�rbe, k�rbe:
cs�fos k�roml�sok k�r�znek,
vegy�lve benne jajgat�sok, �s k�nnyek.

El�rult lelked, a s�lyba belenyekken,
s�r�sod csal�d�sodb�l k�rlelhetetlen
t�r el�, �s tart a v�gtelenbe:
’� Aty�m, mind ezt meg kell tennem,
h�t mi�rt vagy ily terhes bennem?’

K�r�l�tte futk�roz� gyereksereg,
semmit nem �rt, csak k�v�ncsin �rtetlen,
szemez vele, kutatva hol a szeretet,
mit kapott m�g tegnap, apja helyett,
ki akkor is sz�tte m�r a v�dat az igaz ellen.

�sszerogyva
(III. �llom�s)

Az Istenember f�ldre esve,
de neh�z az � keresztje.
Tr�n helyett, s�rban fekve,
les�jtotta vil�g terhe.

H�t legal�bb letehette,
�t por�ban megpihenne,
de a zsoldos k�z lend�l egyet,
h�t m�r fel sem l�legezhet?

A t�meg �ll, ki k�vette,
a sik�torban megrekedve.
Menne, menne, egyre feljebb,
v�r szag�t�l t�relmetlen.

Az �n sz�vem is engedetlen,
b�neimmel hogy is b�r el,
m�gis, m�gis, Te emelj fel,
eg�szen a keresztedre!

Az asszony gyermek�nek
(IV. �llom�s)

K�zelebb m�r a v�gs� �thoz,
f�jdalommal a r�g�s �ton
el�be j�n az asszony,
ki �jra szenvedi �t, mint akkor.

F�jdalmukban �ssze�rnek,
m�r csak lelk�kben eg�szek,
b�znak, hisznek �s rem�lnek,
hogy Aty�n�l nyernek �r�ks�get.

Nem k�rdeznek, nem felelnek,
csak szem�kkel �lelkeznek.
Mindkett� f�rad gy�trelemben,
ajkukat a k�nny cserzette.

L�tod Te asszony? �nhelyettem!
F�jdalmamba temetkeztem,
f�jdalm�r�l �gyet sem vettem,
most siralom van az �n lelkemben.

Seg�t�n k�zel�t
(V. �llom�s)

F�jdalmas, gy�trelmes az arca,
l�bai m�r rogyadoznak.
Remeg�n, f�lre biggyed ajka,
foh�sz�t senki meg nem hallja.

Ott a hangos, cs�rtet� t�meg,
itt a mag�ba z�rt �r�let,
mit korb�ccsal �z a vad gy�l�let,
hi�ba reszket, roskad, sz�d�l el.

Simont elt�lti a k�ny�r�let,
r�d�bben, itt neki seg�teni kell,
a t�megb�l kiv�lva, indul el,
egy azok k�z�l, ki eddig k�tkedett.

Nem �rzi a felizzott gy�l�letet,
hom�lyon �t, szem�ben lebeg,
hogy menjen, ha mennie kell,
most erej�ben van az Isteni kegyelem.

A jel, amire v�gyok sz�ntelen,
felismerni, mikor Isten k�zeleg.
Elfogadni, al�zattal, �s �rdemtelen,
r�b�zva magam, eg�sz �letemet.

B�tor�ts engem
(VI. �llom�s)

M�g tart – kitart; mellettem – �rtem.
M�g meddig tart vissza b�szkes�gem?
Kanyarog az �t v�gestelen v�ges,
egy �r�kk�val�s�g - lenne m�r v�ge!
Nem, m�g tart ez az �let, verg�d�sben.

Meddig b�rom m�g ny�jtani szenved�sed?
Mert b�neim sora v�gestelen v�ges.
Fogadd el csek�ly j�t�tem�nyem,
�szrev�tlen, j�kedvben szerzett kedvess�gem,
im�imat, melyek olykor Hozz�d fel�rnek!

Enged megt�r�ln�m v�res verejt�ked,
hogy enyh�tsem gy�tr� szenved�sed,
s mer�tsen er�t b�gyadt rem�nys�gem.
Irgalmam fogadd el gy�trelmek tenger�ben,
T�lts el eg�szen, Irgalmad erej�vel.

�jra, �s �jra
(VII. �llom�s)

Felki�ltva, f�ldre huppan,
d�ng bel� a f�ld, jajgat.
H�s por�ban megnyugtat,
b�tor�tja, hogy lankad.

M�g�tte a sokadalom,
k�z�tt�k a szeret� apostolok,
kik l�tva, hogy kicsordul a f�jdalom,
f�ldre esnek, foguk vacog.

De visszatartja �ket a hatalom,
a durva katon�s borzalom,
kinek erej�ben a hatalma,
amivel ura felruh�zta.

Nem mozdulna, csak vicsorog,
megszorul benne a r�galom.
Kezeit t�rdeli, fecseg,
az Isten�hez esdekel.

A t�megben �n is �gy teszek,
b�r apostolod m�r nem leszek.
A hangos k�roml�sokba beleveszek,
csak f�lek, csak nem szeretek.

Akik�rt zokognak
(VIII. �llom�s)

Er�t gy�jtve �jra �tban,
fakeresztj�t h�zza, vonja,
sz�j�b�l a verejt�kek kifogytak,
nyomja v�ll�t a s�ly egyre jobban.

De gy�trelm�t most elnyomja,
hogy s�p�toz� asszonyok zokognak
f�l�be, harsogva sajn�latot mutatva.
Sz�tlanul a f�jdalmat eddig b�rta.

Gy�tri mag�t sz�v�ben indulattal,
l�ptei az �ton egyre s�lyosabbak.
Benne vegy�lnek az aggodalmak,
meg�ll, kitekint oldalra, csal�dottan:

’Miattam? Ink�bb sajn�lj�tok azokat,
kiknek b�neik fel�l m�lnak,
szenved�seken meg nem indulnak,
gondtalanul igazat k�romolnak.

Kikhez a csendben el nem juthat,
b�nb�natnak m�lys�ges k�tja,
kegyelemnek, malasztnak b� al�zatja,
megt�r�snek �dv�s h�s patakja.’

Harmadszor is k�rdem
(IX. �llom�s)

�jra f�ld�n �s v�rben,
harmadszor is megvet�ssel
s�jtja �t er�tlens�ge,
r� roskad� keresztj�vel.

De a hatalom k�jjel
�ti, r�gja, mert az �rdek,
hogy elvigye terh�t
a v�gs� megsz�gyen�t�sre.

Megrend�lten �llok f�lre.
M�g b�rja hit�t Isten�ben?
�n vacogok k�tked�sben,
m�ltatlanul kegyelm�re.

L�tszik, sz�m�ra sem �rdem,
de a v�g�n mit mutat a m�rleg?
K�t serpeny�j�ben mi f�r meg?
Ki az, ki lesz�mol az eredm�nnyel?

Hagyom, hogy kikezdjen szenved�sed,
az �n f�lelmem a hitetlens�gem,
b�neim fels�rnak a s�t�t �jben;
�gy leszek a kereszthal�lban v�tkes?

Lemeztelen�tve
(X. �llom�s)

Ott, hol m�r a nap megv�nhedt,
fel�rve a golgota hegy�re,
mire keverednek m�r d�h�k,
�s a k�ts�gbees�sek
- a kereszt s�ly�t�l,
megszabad�tott�k v�gre -,
szenved�se nem �rt m�g v�get.

A g�g, a hatalom erej�vel
�sszegy�lt, hogy a n�p meg�rtse:
hol a hatalom, ott er�nek erej�vel
gy�zelemre ittas, �s �hes,
al�zatot v�rva cser�be.
S hogy el�rje, mindenre k�pes,
gyal�zatra v�gtelen�l k�jes.

Haszn�t kutatja, mert l�tja, rem�lhet,
m�r csak darabnak tekinti az el�t�ltet.
V�dekez�s�t�l m�r nem f�lhet,
�s van m�g ruh�ja, mi f�nyes.
H�t r� veti kez�t,
�s �gy van, ahogy rem�lte:
nem �g�l, nem sz�l, nem is k�zd �rte.

Ott �ll az �rtatlan p�r�n, megvet�ssel,
lecsupasz�tottan, csupa v�rben,
fej�n a t�vis csontig belev�sve,
patakzik a v�r, vegy�lve a s�s verejt�kkel.
Benne v�jk�l �rtetlen tekintet�vel
mind, ki jobbsors�t t�le rem�lte.
Csak az igaz az, kinek szava ott cseng f�l�ben.

Szegekbe verten
(XI. �llom�s)

„�t�let van most a vil�gon!”
Szegek harsogj�k az igazs�got,
a f�jdalmon t�li val�s�got:
Isten s�r azon ki b�nt p�rtol!

Szak�tj�k tagjait f�j�n,
ne keress ott igazs�got,
hol a szenved�s e dr�ga �ron
v�ltja meg a vil�got!

Ki felfogja a kop�csol�sb�l,
miv� lehet e vil�gb�l,
az b�neib�l visszat�ncol,
�s elindul a keresztf�hoz.

V�re folyik, f�ldre cseppen,
megszentelve e helyet,
mi test�ben sz�lsebesen
sz�t�rad �szaknak, keletnek.

Minden kornak �gy hirdetve:
ne s�rj Te n�p, ne is reszkess,
csak v�ssed j�l eszedbe,
megy �, ahogy meghirdette.

Hogy Isten n�p�t �gy terelje
hegyeken t�l, sz�llel szembe,
Pr�f�t�kon �t tengernek vetve,
ork�nok zaj�ba belecsendesedve.

M�g a vil�g �l, b�n�ben fetreng,
ki nem fordul n�gy sark�b�l egyszer,
farkasokb�l b�r�nny� nem lesznek
egy akolban mind �r�m�re lelve.

Egyk�nt az Aty�val kell birokra a hal�llal.
(XII. �llom�s)

Benne gy�lik b�n keserve,
�s Atyj�nak szerelme,
kinek hal�lig engedelmes.
M�g v�gig fut tekintete,
utols�n anyj�val szemezve:
’Asszony, � a Te keserved,
J�nos legyen melletted.
Jobbr�l, ki s�r�n esdekszel
fogadjanak be a fellegek.
Kik most, s �r�kk�n sirattok,
megyek, helyet k�sz�tve el�ttetek.’

K�m�letlen mit szenvedett!
Bel� sajog a sz�v �s eped,
hogy k�nny�tsen terheden,
de �n gyarl�, keserg� �letem,
ecettel csit�tja keserved,
t�rt sz�r �t szent testeden,
melyb�l v�r �s v�z l�vell,
’� mi�rt hagyt�l el engemet?’
Kesergek, tehetetlen t�nfergek,
r�lam hal�lod lepergett,
hagyom, hogy e vil�g elfedjen?

Sikolyba f�l� �ldozat,
az �j f�gg�nye felszalad,
az �g m�rg�ben felfakad,
idelenn szikl�t morzsolgat.
Egyszerre megszakad a k�rhozat.
Az Atya �s a Fi� kit�rt karokkal
ki�ltott: ’�n vagyok szabadul�sod!’
A kereszt lett megnyugv�sod,
�r�k id�kre int�n ott �lljon,
arra eml�keztessen hal�lod,
hogy elkezd�d�tt megv�lt�som.

�s anyja �l�be teszik
(XIII. �llom�s)

Az �l�nek, ami a borzalom:
kez�ben tartani a kih�lt magzatot.
M�r nem s�r �s nem jajong,
k�r�s sem eseng m�r ajkadon,
csak hinni tudom - m�gis van irgalom.

Rem�ny fesz�ti kebl�t, mi f�j nagyon,
hisz szavaiban eddig sem csal�dhatott.
Test�vel melengeti, m�g utols�n,
mi szent akkor is, ha l�lekt�l elszabott,
ereje a vil�gt�l elhagyott.

De �jra nap k�l az �gen, �s ragyog,
egyed�l kez�ben a hatalom,
ki �rdemeket vizsg�l, jutalmaz�n,
id�tlen tenger�ben enyh�t a bajon,
sorolva azokat, az utols� napon.

Magasztallak �ld�n, zengjen im�datom,
Neked, ki magad lett�l �g� �ldozatom,
hogy utat nyiss�l nekem, r�g�s utamon.
Asszony! Engedd, had cs�ngjek nyakadon,
hogy �lvezzem r�d szabott kiv�lts�god!

Az �l�k nem felelnek
(XIV. �llom�s)
 
F�lve, s�r� hom�lyb�l �rnyak osonnak,
a v�gtisztess�gbe belebotolnak.
Vil�g sz�gyen�t�l a f�ldig hajolnak,
zavarodottan, elcsig�zottan.
 
�l�k szavai nem im�dkoznak,
egyetlen igaztalant sem k�romolnak,
csup�n kezeik iparkodnak,
a holt k�r�l a szok�s szerint forgol�dnak.

Mire a nap let�r nyugov�ra,
Krisztus teste h�v�s barlang lyukban
nyugszik a vil�gt�l elt�volodva,
de e hal�lt az �r�k�let nem neki fonta.

Aki ezt nem tudta, �r�ket �ll�tott oda,
hol a s�r �reg�t egy szikla eltorlaszolta.
Csak az apostolok voltak, kiknek mondta:
„harmadnap felt�mad”, a rem�nyt most ez hozza.

Tudva tudom, nem csak rem�lem,
a mindens�g fejedelm�nek egy hit�vel,
�rized �letem, �s hal�lom,
a s�r ut�n j�n el felt�mad�som.

�, k�rlek, ne enged cs�gged�sem,
kegyelmeddel fonj�l �t eg�szen,
hogy b�rjam meg�llni ezt az �ltet,
igazs�gban, h�s�gben, kereszted jel�vel!