A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, amelyeket nem mertek kimondani. (Szent-Gály Kata)  Dénes György: Téli erdő Cserjén szikkadt áfonya, hóban holló lábnyoma, fent felhőnyi seregély, egyre sűrül a nagy éj. Fagyöngy hajlik fagyöngyre, lepereg a göröngyre, fenyő sóhajt, szél dudál, fagyalbokor szundikál. Moha rozsdás bársonya, rajta a nyár lábnyoma, farkasboroszlán-bokor, ágán parányi csokor. Ágas-bogas boróka alatt lapul a róka, erdő mélyén tanyázik, nyúlfiakra vadászik. Vörösfenyő, gyantaszag, taplógomba, iszalag, jeges ösvény, havas ág, gyönyörű mesevilág. "Csendes, alázatos munkával szorgoskodj!"   Alexandrosz verse Áruld el... Itt még most is égig érnek a fák, és kint a réteken gyermekkorom tágra nyíló szemében ring a végtelen. Régi nyarak illatával ölel a szél, míg suttogok: Hazajöttem, megismersz még öreg nyárfa? Nézd, én vagyok. A kisgyermek, ki ágaid közt kacagott, bújkált egykoron, az vagyok, csak felnõtt lettem, és szomorúbb is, jól tudom. Visszajöttem, megkérdezni: Mi az, mi hajdan itt maradt? Áruld el most, öreg nyárfa: Mért voltam akkor boldogabb?   A valódi gazdagság Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Tovább… Kavargó gondolatok  Lengyel Jolán  Ölelj át csendeddel bársonyos éjszaka, Pihenni szeretnék, mint egy kisgyerek, Kinek még nincsen semmiféle gondja, Hogy ne feszüljenek tovább az agyi erek. Fáradt vagyok! S ha mégis jön az álom, Vészterhes mélységet vetít elém: Szakadék szélén önmagamat látom, És emberek tömege sietve jön felém. E romhalmaz tetején egyedül nem vagyok! Körmeim szakadnak, de lelkem mélybe hull, Mert súlya van a szónak, és a teher oly sok, Nyomasztó a lét értéke a gond tornyosul. Mael Ferenc: Csak egy napig (Kolozsvár) Ha csak egy reggel Ébredne fohásszal minden ember,   S szembejövőre Mosolyogva Istennel köszönne;   Nem lenne átkos, Békülőn szólna haragosához,   A más telkére Irigy – sanda szemmel át nem nézne,   Kenyeret senki Ne szegne másképp, csak ha megszerzi;   Morzsából bővebb Falat jutna a szűkölködőnek.   Napszálladatkor apákról maradt Mesélő szavak Vonnák a népes családot körbe,   S hálás estimára Elpihentető éjcsönd köszönne;   Ha csak egy napig Vetne ki vétket lelkéből a hit,   Bizony, mondom, hogy más nap virradna A mostani napnál, Arra az egy megigazult napra.   Hazájáért felajánlva 740 évvel ezelőtt, 1270. január 18-án halt meg Árpád-házi Szent Margit. IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet unokahúga földi királyok helyett az ég és föld királyát választotta, s egyszerű domonkos nővérként élte le élete nagy részét. Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, Laszkárisz Mária bizánci hercegnő, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. A Dalmáciába menekülő királyi pár születendő gyermekét Istennek ajánlotta fel, ha az ország megmenekül. Ez a nagykán halálával meg is történt, hiszen Batu kán a meghódított hatalmas területeket hátrahagyva sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról. Béla és Mária pedig teljesítette fogadalmát: Margitot hároméves korában a domonkos nővérekre bízták Veszprémben. Tovább…   Kértem Istent... Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam. Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes. Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető. Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll. Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám. Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem. Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek. Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem. És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat. /Szepes Mária/ Juhász Gyula: Vízkeresztre Jövének távol, boldog Napkeletről Három királyok, híres mágusok, Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, Kiről legenda és jóslat susog. Ki született szegényen Betlehemben, Kit megöletne Heródes király S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár! Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja A Kisdedet, ki a jövő királya S a csillagot, mely homlokán ragyog. Ô édes, kedves. Bájolón gagyog S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden A Szűz Mária vállán megpihen… 1924 Paudits Zoltán Kiáltok úgy is... Eltitkolt Igazságok sodrásában vagyok, harcos karcsapásaim letompítják a piszkos habok, húzni próbál az örvény, de nem hagyom magam, kiáltok, s küzdök úgy is, ha érzem, a part még messze van. Szeretetteljes Békés Boldog Sikerekben Erőben Egészségben Gazdag Új Évet Kívánok!  Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot. Mindenki, amennyire tud, legyen boldog. Érje el, ki mit szeretne, s ha elérte, többre vágyjon, s megint többre. Tiszta szívből ezt kívánom. Szaporodjon ez az ország Emberségbe, hitbe, kedvbe, s ki honnan jött, soha soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk… A többit majd apródonként megcsináljuk. Végül pedig azt kívánom, legyen béke. – Gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe!    Adjon az Úristen mindnyájunknak Boldog újesztendőt! Régi jó szokása a magyar embereknek Esztendőt temetni összesereglettek. Esztendőt temetni, újat köszönteni, Múltból a jövőbe bátran tekinteni. E szokáshoz híven összesereglettünk, Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk. Búcsút vegyünk annak öröm-bánatától, Eredményeitől és kudarcaitól. Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő, Adásban, termésben nem volt szűkölködő. Isten megáldotta verejtékhullásunk, Ha nem is színültig, tele a hámbárunk. Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek, Vidámító jó bort bőven csepegtettek. Barátságot kötni, bánatot felejteni, Sógorság, komaság összejön vigadni. Összejön, de szemét a jövőbe veti: Vajon mit takargat? - folyton azt kérdezi. Örömet takar-e vagy pedig bánatot? Sikert, eredményt-e vagy pedig kudarcot? Ne felejtsd, jó népem, a haladás titka, Ma is, ezután is, imádság és munka. Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság, Emberé a munka, Istené az áldás. Örömmel köszöntelek az Új esztendőben, Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven. Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön, Munkában a nóta vidáman csendüljön. Miben szűkölködünk? - ami még meg nincsen, A beállott újévben adja meg az Isten! Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne: Megértést és békét a népek szívébe, Hogy keresztény néped megtérjen és éljen, Sok szenvedés után boldog időt érjen. Adjon az úristen ebben az újévben Víg kacagást, csengőt, Adjon az Úristen mindnyájunknak Boldog újesztendőt!   szólj hozzá: Adjon az Isten