740 évvel ezelőtt, 1270. január 18-án halt meg Árpád-házi Szent Margit. IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet unokahúga földi királyok helyett az ég és föld királyát választotta, s egyszerű domonkos nővérként élte le élete nagy részét.

Margitot még a szíve alatt hordozta édesanyja, Laszkárisz Mária bizánci hercegnő, amikor a tatárok Batu kán vezetésével 1241-ben betörtek Magyarországra. A Dalmáciába menekülő királyi pár születendő gyermekét Istennek ajánlotta fel, ha az ország megmenekül. Ez a nagykán halálával meg is történt, hiszen Batu kán a meghódított hatalmas területeket hátrahagyva sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról. Béla és Mária pedig teljesítette fogadalmát: Margitot hároméves korában a domonkos nővérekre bízták Veszprémben.

Domonkos szellemben felnövő leánya részére Béla király új kolostort építtetett a Duna egyik szigetén Buda közelében. Itt tett fogadalmat Margit 1254-ben, mindössze tizenkét évesen. Teljesen szabadon szentelte magát az Úrnak, amit az is bizonyít, hogy kétszeri lehetőség ellenére sem kért Rómától felmentést elköteleződése alól. Atyja ugyanis előbb a lengyel királlyal, később Ottokár cseh királlyal akarta összeházasítani lányát, mindkét alkalommal biztosítva őt arról, hogy a fölmentést az Egyház minden bizonnyal meg fogja adni a nagy politikai előnyök miatt. Margit azonban hűséges maradt fogadalmához.

Ránk maradt szenttéavatási aktáiból kiviláglik, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb betegek szolgálata. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy a királylányt tiszteljék benne. Szent Margit az alábbi egyszerű tételekben foglalta össze életének alapszabályát: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni”.

A huszonnyolc évesen elhunyt Árpád-házi királylány boldoggáavatási perét sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943-ban avatták szentté.