Fekete Istv�n: Szeptember


M�g z�ldek a f�k �s a patakok, m�g ny�ri suhog�ssal ringatja mag�t az erd�, ha megzend�l a sz�l, de az �jszak�k eln�multak �s egym�sra rakj�k a titokban lehullt s�rga leveleket.

Vir�g is ny�lik m�g az utak ment�n a r�gi k�keresztek t�v�ben �s gerle is b�g, ha hajnalban sz�pen fels�t a nap, de az eke m�r temeti a nyarat, a napraforg� a f�ldet n�zi �s �szi p�kh�l�t lenget a sz�l a kukorica susog� level�n.

D�sak �s teltek m�g a t�k�k a nevet� domboldalakon, sz�retre kongnak m�mort �rlel� vid�m hord�k, de az est�kben m�r az �szi kop�r p�r, s a v�n di�f�k �rny�ka magasabb, mint amilyen messze �r.

�s hogy s�t a nap! Hogy porzanak a ny�rb�l �l� v�s�ros orsz�gutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat �s minden csillagokat, de a tej�t selyme kifeh�redett m�r, az �jszak�k h�v�sek �s a virradat hideg harmatot cs�kol a n�ma mez�kre.

Nevetnek m�g a kertek is. A f�kon hetyke cink�k csevegnek valamit az alm�knak �s szilv�knak, de elj�n az est �s a s�t�ts�gben egyszerre titokzatos n�ma lesz a vil�g, csak a bagoly imbolyog a csend h�t�n �s csak a m�hek z�gnak a kasban, hol a ny�r �dess�g�t �s vir�gok illat�t �rzi az aranyl� m�z.

A n�dasok felett sereg�lyek sudaraznak, mert telelopt�k magukat sz�l�vel, a leveg�ben cs�k�k rikkantanak, mert csupa �let az eg�sz vil�g, a ny�rf�sokban lust�n heny�l a ny�l, mintha r�ka nem is lenne a vil�gon, de ha az alkony v�gigsz�ll a t�jon a n�dkunyh�k t�n�dve n�zik a s�t�t vizet, �s a k�s�i gyerekek �gy d�b�r�gnek �t a hidakon, mintha l�gy g�r�ngy�k hullan�nak a ny�r kopors�j�ra.

�s milyen nevet�k a feh�r faluk, ha a d�li harangsz� meg�ldja a Kenyeret, milyen b�tran ny�lik a kapu, hogyan csattanik - de azt�n elm�lik a nap, sz�rke f�radts�ggal rogy le az alkony, �s ha ellobbannak a vid�m ablakszemek, egyszerre s�hajtani kezd a gond, s�rni kezd valami r�gi s�r�s, f�jni valami r�gi b�nat.

A t�n�d� est n�ma borul�s�ban megsimogatja a falut s az �lmokat, az erd�ket �s mez�ket, az �l�ket s a temet�ket a vir�goskalap�, melegkez�, b�s magyar �sz.